A projektvezetés jelentős kihívás elé állítja az újdonsült vezetőket. Nagy a nyomás, mindenki sikert vár, a rendelkezésre álló idő pedig vészesen kevés. A csapat vezetője szeretné nagyra törő terveit megvalósítani, de sikerének titka nem kizárólag az ő rátermettségétől és motivációjától függ. Ha valóban eredményes szeretne lenni, figyelembe kell vennie a projektcsapat összetételét, erőforrásait, illetve fel kell térképeznie az emberek közti kapcsolatrendszert. Ha feszültséget és konfliktusokat érzékel az emberei között, oldania kell ezeket az együttes továbblépéshez.

Projektvezetés


Feszültségoldás a csapatban

A csapamunka során elengedhetetlen, hogy a problémákat alaposan elemezzük, és tisztában legyünk az esetleges feszültségek forrásaival. Vezetőként ugyanakkor óvatosan kell eljárnunk, és ügyelnünk arra, hogy a tényfeltárás ne mérgesítse el a helyzetet.

Ha nem szeretnénk kockára tenni az alkalmazottak közt fennálló békés légkört, ugyanakkor tartós és hatékony eredményeket szeretnénk elérni, koncentráljunk a csapat erősségeire.

Hatékonyságnövelés mint célkitűzés

Ha a múltban elkövetett hibák boncolgatása helyett inkább a jövőbeli célok megvalósítására szeretnénk összpontosítani, térképezzük fel együtt a lehetőségeket.

A közös célokra irányuló konstruktív munka gyorsabban fog eredményre vezetni, mint az elhibázott és problémás esetek tanulságainak elemzése. Ha a meglévő erősségekre építünk, tartósabb és demokratikusabb változások elébe nézhetünk.

A nyílt kritikák megfogalmazása többnyire a csapattagok zúgolódásához vezet, és végeláthatatlan panaszáradatot indít el. Az ilyen mértékű hangulatromlás jelentős motiváció vesztéshez vezet, és a munkatársak hamarosan elvesztik az addigi kezdeményező illetve kísérletező kedvüket. A negatív hangulat erősödő pesszimizmushoz vezet, és a lehetőségek helyett a problémákra irányítja a figyelmet.

Projektvezetés a pozitív pszichológia eszközeivel

A pozitív pszichológia lényege, hogy minden csapatban és szervezetben sokkal több lehetőség rejtőzik, mint amekkorának a legtöbb esetben a tudatában vagyunk.

Ezzel a szemléletmóddal, ha visszatekintünk a múltra, nem a hibákat és a hiányosságokat keressük, hanem a csapat kompetenciáit térképezzük fel, és a sikertörténeteit kutatjuk.

A csapatvezetés művészete abban rejlik, hogy összegyűjtjük és a közös jövő megformálására használjuk a csapattagok energiáját. Válsághelyzetben ha így cselekszünk, láthatjuk, hogy egy csapat nem pusztán  elemzendő és megoldandó probléma, hanem potenciál, amelyet ki kell bontakoztatni.

Kálmán Judit, tanácsadó pszichológus, coach – Team coaching, business coaching – online csapatcoaching

Telefonszám: +36 70 254 5482

E-mail cím: info@homepszichologus.hu